Iskolánk története

Az 1820-as években 36 jobbágycsalád lakott Magyon. Az ő gyerekeinek szervezte meg az oktatást a falu

első jegyzője és tanítója, Palásti László, akit iskolánk névadójává választottunk.

 

A falu folyamatosan fejlődött, lélekszáma gyarapodott. 1930-ban már több mint 700 lakosa volt a településnek.

Magy igazi világkora azonban a II. világáború után kezdődött el. A lakosság létszáma a 70-es évekre már az

1000 főt is meghaéadta, a Kauzsay tanyával együtt 1300-an éltek itt. Ennek megfelelően az iskola tanulói létszáma

is 200 fő fölé emelkedett.

 

Ezután egy visszafejlődési időszak köszöntött a településre a 70-es évek végén bekövetkezett körzetesítés miatt.

Ekkor a felső tagozatosok a szomszédos Levelek községbe jártak át iskolába, helyben csak az alsós diákok maradtak.

1990-től a település ismét önállóvá vált, így az oktatás is újra nyolc osztályban indulhatott el.

Az iskola épületét az évek folyamán felújították, korszerűsítették, így a jelenleg itt tanuló 87 gyerek egy modern, de

családias hangolatú épületben tanulhat.

 

2012 augusztus 31-ig az iskolát az önkormányzat tartotta fenn. A 2012/2013-as tanév már a Hit Gyülekezete által fenntartott

intézményben kezdődött el, aminek a működtettésében Magy község Önkormányzat  is nagy szerepet vállalt.

Elérhetőség

Palásti László Általános Iskola és Óvoda 4556 Magy, Tompa Mihály utca 2. 30/663-4309 palasti.iskola@gmail.com