TÁMOP-6.1.2.A-14/1-2014-0001

2015.június 20-án eljött a várva várt nap. A tanévzáró ünnepségen végre kihírdették, hogy ki nyerte meg a "Bringázz a suliba" programunk fődíját: egy kerékpárt. Nagyon izgalmas volt a hírdetés. Ugyanis igazgatónőnk elmondta, hogy három személy áll az első helyen: Málik József, Auxi Kornél, Barócsi...
Az év folyamán folymatosan beszámoltunk arról, hogy milyen események, rendezvények, versenyek és különböző programok színesítették iskolai életünket. Nagyon élvezetes volt ez a munka, sok újdonságot megtanultunk a blog készítéssel kapcsolatban. Ezt a tudást tudjuk majd kamatoztatni a későbbiekben...
Az utolsó tanítási napon Igazgató nénink, kihirdette, hogy véget ért a "Bringázz a suliba" programunk. Tanáraink év közben beszámoltak róla, hogy aki a legtöbbet jön biciglivel iskolába, annak a jutalma egy új kerékpár lesz.  Izgatottan vártuk, hogy ki lesz a győztes.Csalódásunkra, nem...
Kilenc társammal abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem iskolánk által szervezett úszás oktatásban. Tizenöt alkalommal mentünk Újfehértóra az uszodába. Az alapoktól indult az oktatás az utolsó alkalomra már megmutathattuk igazgatónéninek, hogy mennyit fejlődtünk. Kozma Béla...
A második félévtől kezdve minden héten érdekes előadáson vettünk részt Dr. Székely Anita doktornőnek köszönhetően. Tanultunk itt mindenről a dietetikáról, a higiéniáról, a balesetekről. Az iskolai tanulók körében végeztünk egy közvélemény kutatást, hogy kinek melyik előadás volt a kedvence. A...
Év végén a jó időnek köszönhetően, osztályfőnökeink kirándulni vittek minket az új biciklikkel. Nagyon jól felszerelt kerkékpárok. A szomszédos faluba tekertünk át velük és pihenésképpen fagyiztunk is. Szuper délelőtt volt minden osztály számára. Reméljük, hogy a következő tanév elején is, még...
Amint már arról beszámoltunk, hogy az iskolából néhányan írjuk a pályázatunk blog-ját. Az elmúlt pár hónap során igazi kis csapattá kovácsolódtunk. Igaz, hogy nem mindig teljse a létszám, de ha valaki hiányzik annak másnap mindig beszámolunk, hogy mi történt előző délután. Nagyon megszerettük ezt a...
A mézes rajzpályázatunknak is hatalmas sikere volt. Több mint 30 rajz készült. Nagy lelkesedéssel rajzoltak a gyerekek. Nagyon szoros volt a küzdelem, minden egyes helyezésért. Egyéni kategóriában az alsó tagozatosok között: I. helyezést ért el, Bulyáki Ádám II. helyezést ért el Bunkóczi...
2015.06.04-én iskolánk diákjai kiránduláson vettek részt! Egy rendezvény szervező cég szervezte az egész napunkat, Géberjénben a Barkós Cinege Erdei iskolában.  A pályázatunknak köszönhetően teljesen ingyenes volt mindenki számára ez a nap. Amikor megérkeztünk Géberjénbe az iskola két részre...
2015.május 28-án, elérkezett a nagy nap, amit már annyira vártunk. Végre, kint a szabadban tanulás nélkül eltölthettünk egy egész délutánt. Órák után elmentünk ebédelni, de már akkor tudtuk, hogy valami készül. Ismeretlen autó állt a parkolóban, ismeretlen emberekkel. Ebéd után mindannyian...
1 | 2 | 3 | 4 >>

Elérhetőség

Palásti László Általános Iskola és Óvoda 4556 Magy, Tompa Mihály utca 2. 30/663-4309 palasti.iskola@gmail.com